Boeing 787: Az első repülés előtti utolsó tesztek (Összefoglaló)

2009.05.24. 16:31 MadarN

Ahhoz, hogy az első Boeing 787 Dreamliner a levegőbe emelkedhessen június végén, készen kell állnia másik 2 teszt példánynak, és egy sereg megelőző tesztnek.
A következőkben röviden bemutatjuk milyen tesztek is előzik meg a feszállási engedély kiadását!


Földi Vibrációs Tesztek

A kettesszámú Dreamliner (ZA002) a festése előtti napokban esett át azokon a vibrációs teszteken, amik gép viselkedését vizsgálták, szimulált repülési körülmények között… Különös hangsúlyt fektettek a szárny vibrációjának megismerésére. A szárny vibráció egy magától beinduló, és veszélyes következményekkel járó mozgás, akkor jön létre, amikor az aerodinamikai erők párosulva a szárny természetes vibrálásával, periodikusan ismétlődő mozgást hoznak létre. Ez köznyelvre lefordítva annyit jelent, hogy a szárny képes magát „szétszakadásig rázni”. Erre hírhedt nem a repülésből származó példa az amerikai Tacoma Narrows Híd 1940-es összeomlása. Ezért központi jelentőségű ezeknek a teszteknek a pozitív kimenetele.

Statikus Tesztek

A program statikus tesztgépének (csak földi tesztelésekre épített példány), a ZY997-nek teljesítenie kell három strukturális tesztet mielőtt a ZA001-es Júniusban zöld utat kaphat. Ezek a tesztek hivatottak megmutatni milyen rugalmas a géptörzs. E tesztek közül az első, kabin-nyomás tesztet, tavaly szeptemberben hajtották végre.

    * 1G Check-out

A második az úgynevezett 1G check-out, a szárnyak rugalmasságára irányul, szimulálva, a repülés közben fellépő erőhatásokat, amik a szárnyat érik. A teszt réseket, eltéréseket esetleg hiányosságokat keres a belépő- és kilépő-éleken a szárny felületén, amik alaphelyzetben nem láthatóak. Erre a tesztre március 20-án került sor.

    * Szárny Terhelés

Az utolsó a szárny terhelés próbája. Ezt a gép repülés közbeni maximális terheléseit szimulálva végezik el. Gyakorlatilag egy feszítőgép a szárnyat addig hajlítja és húzza amíg az eléri a kívánt terhelést, majd ha ez megvan tovább húzva, megnézik mi a szárny tűrőképességének határa.

Gauntlet Tesztek

Miután a ZA001 kikerül a festőüzemből, visszaviszik a gyárba, ahol megkezdik a három fázisból álló komplex, rendszer-tesztjét.

E fázist a Boeing gyárban gauntlet tesztnek nevezik. Lényege, hogy átfogó szimulációnak vetik alá a gyárban majd később már külső állóhelyen a gép elektronikai és aerodinamikai rendszereit. 92 különböző rendszert tesztelnek le közös működés közben, hiszen korábban már mind jóvá lett hagyva külön-külön.

    * Gyári Gauntlet

Az első szakaszban még hangáron belül letesztelik a legtöbb, ám közel sem az összes rendszert a ZA001-en. A Flight Test Team a fedélzeten elhelyezett munkaállomásokon, illetve a pilótafülkében fogja figyelni a fedélzeti rendszerek viselkedését, hogy meggyőződjenek azok működésében nem tapasztalhatók zavarok, bugok, esetleg hibák.
A folyamat során a legtöbb rendszer kipróbálásra kerül. A repülőgép áramellátása külső áramforrás által lesz biztosítva, ennél fogva az APU (segédhajtómű) és a hajtóművek sem lesznek elindítva a Gauntlet tesztek e szakaszában. Erre április utolsó heteiben került sor.

    * Középső Gauntlet

A második szakaszban a ZA001 kikerül a flight line-ra (ahol most is áll). Itt lesz az első saját generátorról való áramellátás, majd később hatómű indítás is.
Első lépésként, letesztelik az üzemanyag-rendszert, majd megtörténik az első tankolás is. Ezek után indításra kerül a gép farok-kúpjában elhelyezkedő APU-ja (Auxiliary Power Unit), mely árammal, és a hajtóműindításhoz szükséges levegővel látja el a repülőt. Ekkor kerül sor az iker Rolls-Royce Trent 1000-es hajtóművek első startjára is. Ez a rész kulcsfontosságú a további mélyebb szintű elektronikai-rendszer tesztek elvégzéséhez. Ez a fázis május 20-23 között zajlott.

    * Végső Gauntlet

Az utolsó állóhelyes teszt során, a rendszereket, köztük a két hajtóművet, egy intenzív, nyolc napos próbának vetik alá. Ezalatt szimulálnak minden elképzelhető hibalehetőséget, hogy lássák, miként viselkedik a Dreamliner szoftvere.

Főpróbák

    * "Hot Run"

A felszállást megelőzően sor kerül még egy „Hot Run”-ként emlegetett próbára is, amikor a hajtóművek teljesítményét egészen 90%-ig emelik ezzel szimulálva a felszálló tolóerőt, majd a biztonságos emelkedéshez szükséges fordulatszámra csökkentik, amit aztán hosszabb ideig tartva elemzik a kapott értékeket.

    * Lassú és közepes sebességű TAXI (gurulási) teszek

A Gauntlet teszteket követően megkezdődnek a Taxi tesztjei a ZA001-esnek, hogy meggyőződjenek annak, fordulási és megállási képességeiről. Ennek során kerül tesztelésre az orrfutó és a fékrendszer is.

    * Gyors sebességű TAXI tesztek

Közvetlenül az első felszállás előtt, már a futópályán az Egyes Dreamliner elhatározási (V1) sebességig fog gyorsulni. Elemelik az orrkereket a földtől, majd ezt azonnal a spoilerek, és a sugárfordítók kiengedése fogja követni, ezekkel együtt működésbe lépnek a fékek is és a gép megáll. Erre azért van szükség, hogy ellenőrizzék egy esetleges megszakított első felszállás esetén a gép biztonságosan meg tud-e állni.

Ezt az utolsó próbát hagyományosan az első felszállás délelőttjén tartják.

Ha minden jól alakul a 787, június utolsó napjaiban elér ebbe a stádiumba, hogy azután megkezdődhessen a repülési tesztek hosszú sora, melyben összesen hat gép vesz részt.
 

 

Címkék: rolls royce boeing 787 za001 trent 1000 za002 zy997 gauntlet

A bejegyzés trackback címe:

https://hunflight.blog.hu/api/trackback/id/tr531140831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása